Oldal kiválasztása
A vízről | About Water

A vízről | About Water

N É M E T H Marcell
A vízről | About Water
2022.09.22. – 2022.10.28.
Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem | 1052 Budapest, Vármegye u. 7.
nyitvatartás: K-P: 14-18, illetve minden hónap első szombatján: 10-14

A „műtárgy” szavunk a magyar értelmező kéziszótár szerint két jelentéssel bír. Egyrészt műalkotást, másrészt – főként a műszaki nyelveben – „az úttest, pályatest vonalába beépített, annak biztonságát, használhatóságát elősegítő létesítményt, építményt (pl. híd, áteresz, aluljáró)” értünk alatta. Hasonló konstrukció a stég, mely a szárazföld és a víz közötti átjárás lehetőségét biztosítja. E kettős jelentés tükrében Németh Marcell szobrai akár műtárgy-műtárgyaknak is tekinthetők, melyek egyrészt természetbe illeszkedő, másrészt kiállítótér falán lógó mű – azaz nem természet alkotta – tárgyak.
Fontos a „mű” kitétel, mivel a stég a mesteréges, illetve a természetes közötti határvonal egyik jellegzetes szimbóluma. Annyiban mindenképp, hogy ez az építménytípus a természeten intervenciót, erőszakos beavatkozást végrehajtó ember egyik tipikus felvonulási terepe. Ráadásul nem is akármilyen, hisz a műviség gondolatkörén belül maradva, egy nyaralás során a végtelen természetbe való kijutás, azaz a szabadság (értsd vakáció) képzetével társul.
Németh Marcell műtárgy-műtárgyai azonban nem csupán tematikus értelemben idézik meg a műviség és a természet közötti átjárás ellentmondásait. Erőteljes, a lineáris perspektíva szabályaira hangolt alkotásai a szerkezetiség különös látványában is magukon hordozzák a fenti dichotómia sajátosságait.
A perspektíva a matematika és a geometria nyelvén szabványosítja a látványt. Szabályrendszerével a folyton változó és eseti helyett egységesíti, megismételhetővé, reprodukálhatóvá s nem utolsó sorban mérhetővé teszi az elénk táruló tájat. És mégis, az így racionalizált természet szabványosított megjelenése csakis úgy válhat kivitelezhetővé, ha egy végtelenül távoli enyészpontra szerkesztjük meg mindazt. Azaz feltételezzük, hogy a természet végtelen és lemérhetetlen. Így a beláthatatlan táj, valamint annak szabványosított és beméretezett leképezése megint csak a műviség és a természet közötti ellentét megtapasztalására vezet vissza bennünket.
Azonban e stégek, kihasználva a jelentéstársításban, illetve a perspektíva sajátos természetében egyaránt megbúvó zavart, nem nyújtanak konkrét megoldási lehetőséget a művi és a természetes közti ellentmondás feloldására. De talán nem is ez a cél: sokkal inkább a műtárgy természetének kettős-olvasatában rejlő folytonos átjárás biztosítása.