KÖZELI LÁTÓSZÖG II.

A villanyoszlop esztétikuma 

“Németh Marcell aprólékos munkamódszere, a választott anyag szürke alaptónusa, a
tudatosan kiválasztott leitmotívok (villanyoszlop, autópálya) ismétlődése egy olyan
alkotói folyamatot feltételeznek, amely során a művész elemről-elemre analizálja a
látványt és kutatja annak legadekvátabb művészi megjelenítését.  Éppen ezért építi be
kompozícióiba Németh azokat az anyagból fakadó sajátosságokat, mint a nagyfelületű
acéllemezre ható erők játéka, azoknak a vésés közben bekövetkező természetes
meghajlása (Cseppgyűrűk, 2013).
Míg 2010 környékén a belső terek (főleg metrómegállók) bonyolult perspektívából
ábrázolt enteriőrjeit vizsgálta (Belső tér VI., 2011), addig újabb sorozatain a
halszemoptika tértorzító szerkesztési elveit beemelve, extrém nagylátószögű, erősen
dekomponált külvárosi képeket épít, mint a Köztes tér III. (2012) végtelenbe vesző
felüljárója, vagy a Köztes tér II. (2012), az utazó szemszögéből bemutatott kanyargó
autópályája. Ez utóbbi munkán új képalkotó elemként bukkan fel az egy-egy elemre
korlátozott, erősen kiemelő színezés. A kompozíció előterében elhelyezett pirossal és
fehérrel megfestett közlekedési tábla hangsúlyt jelöl, és erőteljes figyelemfelkeltő
hatásával a néző tekintetét lépésről-lépésre vezeti át a képtér függőleges és vízszintes
tengelyek mentén felépülő, feszes rendszerébe. A monoton szürke acéllemez felületén
megjelenő, de nagyon óvatosan adagolt színek (Köztes tér I., Közeli látószög III., 2013)
révén a jellegtelen gyárkémények, vagy útjelző táblák valójában kitüntetett szerepet és
bizonyos karaktert kapnak.
2011 és 2014 között készített műveinek ismétlődően visszatérő, szimbolikus motívuma
a magasfeszültségű villanypóznák és vezetékeik, amelyek úgy hálózzák be a város
területét, mint az emberi érrendszer a testet, biztosítva a működéshez szükséges
fluidumot. Az erőteljes alulnézetből bemutatott póznafejek izgalmas struktúrája az ég
fémesen kavargó, homogén felülete előtt magasodik. Izgalmas kihívás, több szempontból
is: technikailag acélból kivitelezni, aprólékos módon kivágni a bonyolult perspektívában
torzuló póznatestet, ugyanakkor konceptuális tartalommal megtölteni a határozott
esztétikummal bíró tárgyat. Németh koncepciója amennyire egyszerű, olyannyira
hatásos: a kiválsztás révén a tipikusból teszi tárgyát egyénivé, felmutatja a villanypózna
esztétikáját, hogy ezzel együtt rámutasson a tárgy trivialitására, behelyettesíthetőségére.”

Mai Magyar Képzőművészet – 17 / 2018